Közzétéve:

Kerülje el a betegségeket D-vitamin pótlásával

A hűvös, nyirkos idő miatt a téli időszakban igencsak megszaporodik a náthás, megfázásos betegségek száma.  Ma már tudjuk, hogy a D-vitaminnak jelentős szerepe van – többek között – az immunrendszer megerősítésében, viszont ahogy csökken a napsütéses órák száma, úgy egyre kevesebbet raktározunk belőle.  Dr. Bérzcy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa így a D-vitamin pótlására, illetve annak hiánytüneteire hívja fel a figyelmet.

A D-vitamin szerepe

A napfény vitaminjaként ismert D-vitaminról az elmúlt évek során kiderült, hogy sokkal több mindent befolyásol, mint az korábban gondolták a tudósok. Hiszen amellett, hogy a jó közérzetért és hangulatért felelős, hatással van a csontok egészségére, csökkenti a gyulladást, megelőzi bizonyos daganatok (pl. vastagbélrák) kialakulását, ráadásul mivel szinte hormonként viselkedik, így az egész endokrin rendszer működését is befolyásolja. Ősszel, a megfázásos időszakban kellő mennyiségű bevitele kiemelten fontos, hiszen az immunrendszer erősítése révén véd a megfázásos betegségek és az influenza ellen.  Ez a vitamin ugyanis aktivizálja az úgynevezett T-sejteket (T-limfociták), melyek az kórokozókkal szembeni védekezés fő katonái. Azonban csakis elegendő D-vitamin jelenlétében képesek megfelelően működni, így értelemszerűen minél alacsonyabb a szervezetben a kalciferol (D-vitamin) szintje, az immunrendszer annál kevésbé tudja ellátni a feladatát – mondja dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.
Többek között ez az oka annak, hogy ősszel és télen több betegséggel nézünk szembe, hiszen ahogy kevesebb napfényhez és D-vitaminhoz jutunk, úgy a szervezet védekezési folyamatai gyengülnek. Éppen ezért érdemes odafigyelni a vitamin pótlására, hiszen hiányában nagyobb eséllyel töltjük majd a szabadidőnket a négy fal között lázasan a takaró alatt.

A D-vitamin hiányának tünetei

  • elhízás
  • rossz közérzet, fásultság
  • PCOS/inzulinrezisztencia
  • pajzsmirigyzavarok
  • gyakori fertőzések (influenza, légúti megbetegedések)

Honnan juthatunk hozzá D-vitaminhoz?

  • napfény
  • táplálékkiegészítők
  • étkezés (pl. tej, tejtermékek, tojás, máj, gomba, tengeri halak

Forrás: Budai Endokrinközpont

Kapcsolódó termékek:

Vitaminok, ásványi anyagok